Duma helyett végre valódi tetteket!

Szomorú nő egy dobozzal

Kata kimondhatatlanul örült, hogy a jelentkezése egy jónevű marketingcéghez sikeres volt. Az öröm azonban igen gyorsan megdöbbenéssé változott. A kollégái sokszor tettek megjegyzést a füle hallatára a testalkatára, és utaltak arra is, hogy nem nagyon illik egy ilyen menő cég imázsához az, ahogy kinéz. A munkája ellen nem volt kifogás, jól dolgozott, de a csapat mégsem fogadta be a plusz kilói miatt. Amikor megtudta, hogy az egyik hétvégén a közvetlen munkatársai közös kirándulást szerveztek, amiről neki „elfelejtettek” szólni, összeszedte minden bátorságát és szóvá tette, hogy ez mennyire rosszul esik neki. Alig hitt a fülének, amikor meghallotta a választ: 

„A hegyekben voltunk, te azt a terepet úgysem bírtad volna.” (És ez még egy kis halk kuncogással is megtetézve a többiek részéről.) 

A munkából hazaérve már zokogott, és másnap remegő gyomorral ment be újra az irodába. A mérgező légkör már néhány hét alatt kikezdte a mentális egészségét, ami miatt végül úgy döntött, hogy feladja álmai állását és újra munkahely keresésbe kezd.

 

Kiközösített fiatal nő

Sajnos Kata esete nem egyedi. Általános tapasztalat, hogy az ilyen helyzetekből szinte soha nem az áldozat kerül ki pozitívan. Többnyire neki kell elmenekülni, és a zaklatók tarthatják meg a jó munkahelyüket, ráadásul még úgy is érezhetik, hogy „megvédték” a menő csapatot egy oda nem illő embertől. És tehetik ezt minden következmény nélkül…

 

 

 

Mi az a testszégyenítés?

A testszégyenítés (body shaming) egy olyan kellemetlen és sokszor tabuként kezelt téma, amely sok embert érint még napjainkban is. Felnőtt közösségekben különösen kevesen mernek beszélni róla, mert az érintettek úgy érzik, hogy kínos lenne a testükkel kapcsolatban elszenvedett sértések, megalázások miatt segítséget kérni.

Ezért inkább csendben eltűrik a megszégyenítést, és az évtizedes beidegződések miatt ezt szinte természetesnek is érzik.

Nem tartjuk rendkívülinek, ha megjegyzést tesznek a külsőnkre,

pedig az kellene, hogy legyen.  

Érzéseink, gondolataink kimondása, megosztása másokkal jelentős lépés a testszégyenítés elleni küzdelemben és a pozitív változások felé. változás felé.

Bár a testszégyenítés személyes és egyedi élmény, mégis sok közös tényezőt találhatunk azokban az érzésekben és tapasztalatokban, amelyekkel az emberek szembesülnek. Az állandóan retusált fotók, a tökéletes testképet dicsérő média, valamint a társadalmi normák által kialakított elvárások mind hozzájárulnak ahhoz, hogy sokan elégedetlenek legyenek a saját testükkel.

Ezek a külső tényezők hatással lehetnek az önbizalomra és az önértékelésre, és akár testképzavarokat is kiválthatnak.

 

Fotelban ülő nő tenyerébe hajtott fejjelA modern technológia és a közösségi média térnyerésével a testszégyenítés új formái is megjelentek, például az online zaklatás és az internetes megjegyzések, amelyek még szélesebb körben érik el az embereket, és jelentős hatással lehetnek az önértékelésre és a mentális egészségre.

Az ilyen megjegyzések a legkülönbözőbb formákban érkezhetnek, a segítő szándéktól a humorosnak szánt szövegeken át egészen a súlyos zaklatásig (bullying) terjedhetnek.

 

A felnőtt közösségeknek azonban megvan az erejük  ahhoz, hogy változást érjenek el ezen a területen.

 

Az első és legfontosabb lépés:

a bizalom légkörét kell megteremteni.

Egy olyan helyet, ahol nyíltan lehet beszélni, bátran lehet gondolatokat és érzéseket megosztani másokkal. Egy jó közösség természetes része az empátia és a támogatás. Ezek nélkül a változások el sem tudnak kezdődni.

A biztonságos környezet azonban csak az első lépés, nagyon fontos, hogy aktív cselekvés is tartozzon hozzá.

Egy munkahelyen például ideális lenne olyan programok szervezése, amelyek nem a szokásos csapatépítő jegyében zajlanak (iszunk-bulizunk), hanem ennél nagyobb teret adnak egymás megismerésének és elfogadásának. Egy közös kirándulás, csapatsport segít abban, hogy az emberek támogassák egymást és igazi közösségként viselkedhessenek.

A testszégyenítés nem kizárólag az egyén problémája, ezért széleskörű társadalmi odafigyelést igényel. A változás mindannyiunk érdeke, és út egy egészségesebb világ felé.

Nem szabad azonban mindig másokra mutogatni és kívülről várni a megoldást. Mindenki tehet egy kis lépést, amivel együtt közelebb jutunk a célhoz.

De mit tehetünk?

Járjunk nyitott szemmel a saját közösségünkben, vegyük észre azokat a kifejezéseket, viselkedési módokat, amelyeket már megszoktunk, de sértőek, bántóak lehetnek mások számára és ezeken változtassunk.

Ez egy hosszú távú folyamat, amihez az első lépést már ma megtehetjük. Mindenki szeretne a tisztelet és a bizalom légkörében élni, de sajnos kevesen hajlandók ezért tenni is.

Elsőnek lenni nem könnyű, de ha bátor vagy és bevállalod, hogy elindítasz egy nyílt beszélgetést erről a témáról a saját kis közösségedben (munkahelyeden, baráti társaságodban), azzal rengeteget tehetsz másokért.