Eldobod az agyadat ezektől a diétáktól!

Csodálkozva néző szemüveges nő

Az emberek, és hát jó, lássuk be, főleg a nők sok mindenre képesek, ha arról van szó, hogy szeretnének leadni pár kilót. Fogyókúrás csodatabletta, varázsital vagy 3 nap alatt 10 kilós fogyást ígérő diéta – biztos te is találkoztál már számtalan hasonlóval a neten. 

Az önsanyargatás tudjuk jól, sem a testnek, sem a léleknek nem tesz jót, de ez nem tartja vissza azokat, akik úgy döntöttek, hogy az egy vagy két számmal kisebb ruha a boldogságuk kulcsa. (Spoiler: nem lesz az.)

És persze a kulcsszó: gyorsan! Kevesen tudnak igazán lelkesedni egy mértékletes evés – rendszeres sport típusú diéta iránt, ami lassú, fokozatos súlycsökkenést ígér. A népszerűséghez az is kell, hogy az aktuális divat fogyókúra legalábbis egy héten belül látványos, több kilós eredménnyel kecsegtessen.

Ezek után nem csodálkozhatunk azon sem, hogy minél extrémebb az aktuális diéta, annál nagyobb érdeklődés kíséri.

Nézzünk meg néhány érdekes példát a távoli és közeli múltból.

Dohányzó nőA legdurvább… Cigaretta diéta

Ma már furcsa elképzelni, hogy röpke pár évtizeddel korábban még reklámozták a cigarettát, és az étteremben a melletted lévő asztalnál ebéd után komótosan rágyújthatott az egész társaság. Az 1920-as években viszont még a fogyni vágyóknak is azt tanácsolták, hogy éhségérzetüket egy cigi elszívásával fékezzék meg. A dohányzás az anyagcserére is hatással van, ezért biztos, hogy látványos eredményeket hozott, de nagy árat kellett fizetni érte. A szervezetet hosszú távon nem lehet becsapni, éheztetni. Hiánybetegségek alakultak ki, és akkor még nem beszéltünk a dohányzás káros hatásairól.

Mit szóltok hozzá? Maradjon inkább az a pár kiló, de cigi? Kösz, nem!

 

Emlékszel még? Káposztaleves diéta Lila káposztaleves

Ó azok a szép emlékű 70-es és 80-as évek, amikor mindenkinek volt legalább egy kollégája, barátja, ismerőse, aki bánatosan kanalazgatott egy edényből valami gyanús színű-szagú trutymót. Sokan meg se melegítették, azzal a felkiáltással, hogy tök mindegy, nem lesz jobb tőle. Általában hétvégén főztek egy óriási fazékkal a levesből, és azt kellett naponta háromszor enni, mellette egészen minimális egyéb táplálékot lehetett bevinni. Rövid távon lehetett fogyni tőle, hosszú távon viszont ez is, mint minden egyoldalú diéta, káros hatással volt a szervezetre. A fizikai gondok – egyes tápanyagok hiánya, izomvesztés – mellett komoly negatív lelki hatásai is voltak. Az étkezés örömforrás, és azzal, ha folyamatosan olyat eszel, ami nem ízlik, igazából bünteted a szervezetedet. 

Miért tennéd ezt magaddal? Önszeretet, tudod!

 

Alvó nő ébresztőórával az előtérbenHétfő reggelenként elgondolkoznánk rajta!

Csipkerózsika diéta

Inkább Amerikában volt jellemző, mint nálunk, de még így is érdemes megemlíteni ezt a módszert. Az alapötlet az volt, hogy amíg alszol, addig sem eszel. Igen, komolyan gondolták. A cél érdekében pedig gyógyszerekkel segítettek rá a minél több alvásra. Hosszan tartó alvással akarták ugyanis elfojtani az éhséget, amitől az áhított súlycsökkenést remélték. Nehéz lenne felsorolni, hogy mennyi kockázattal jár ez a módszer. Említhetjük akár az altatókhoz való hozzászokást, a sok alvás miatti kiszáradást, a mozgáshiány miatti izom leépülést, hiánybetegségek kialakulását, és még lehetne folytatni. Szerencsére ez abszurd diéta mostanában nem nagyon hallat magáról.

Egy jó alvás és utána egy klassz reggeli? Na igen, ez már jól hangzik!

 

GalandféregValaki egyen helyetted? Galandféreg diéta

Ha eddig még nem érezted úgy, hogy az emberi butaság határtalan, akkor majd most! A galandféreg diéta lényege, hogy lenyel az illető egy olyan tablettát, amelyben galandféreg pete van. A tojás annak rendje és módja szerint kikel, a bébi féreg pedig a testben növekedni kezd. És ugye egy ilyen kis csecsemőnek táplálékra van szüksége, ezért megeszi, ami a testbe kerül. Eszel és fogysz, mert a benned élő kis lény elpusztítja a kalóriákat.

Számos veszélye van ennek a módszernek. A kikelt galandféreg a bélhez tapad, de az ember azt nem tudja befolyásolni, hogy pont az ideális helyre tapadjon. Okozhat elzáródást, fertőzést, allergiát, sőt akár halált is. Ráadásul ilyen tablettát nem lehet hivatalos helyről beszerezni, az illegális forrás pedig megint csak hatalmas kockázatot jelent. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ha a kialakult szövődmények miatt erős gyógyszereket kell szedni, az mennyire terheli meg a szervezetet.

Ha már a gondolattól is forgott a gyomrod, maradjon is így! Fujj, nem kell féreg!

 

Grapefruit szeletekNe savanyodj be! Grapefruit diéta

Akár azt is mondhatnánk, hogy az eddigiek után ez egy egész normálisnak tűnő módszer. Kicsit közelebbről megnézve azonban itt is vannak érdekességek. Először is minden étkezéshez meg kell enni egy grapefruitot. Első nap még biztosan nem gond, de egy hét után már valószínűleg szívesebben vágnád bárkinek a fejéhez a nyomorult gyümölcsöt, mint hogy megedd. Ráadásul a tudomány nem tudta alátámasztani azt, hogy a grapefruitban bármilyen csodás zsírégető enzim is lenne. A fogyásra az van jó hatással, hogy a gyümölcs mellé egy elég szigorú diétát is előírnak. Saláta, párolt zöldségek, főtt hal és sovány hús, kávé tej és cukor nélkül A grapefruit szerepe nagyjából annyi, mint a kőlevesben a kőnek! És még valami. Egyes gyógyszerek lebontását ez a gyümölcs befolyásolni tudja, amivel komoly károkat is okozhat a szervezet számára. 

A gyümölcsöt szeretjük, de van élet a grapefruiton kívül is!

 

Egy nő szomorúan néz a hűtőbeAmikor megszűnik az édes élet… Atkins diéta

Biztosan sokan emlékeznek még erre a diétára, hiszen nem is olyan régen hatalmas volt a népszerűsége. A lényege a szénhidrát megvonása volt, azzal a könnyítéssel, hogy zsírt és fehérjét bőségesen lehetett fogyasztani. A kúra négy fázisból állt. Az első fázis 2 hetében napi 20 gramm alatti szénhidrát bevitel engedélyezett, és a következő fázisokban ezen fokozatosan lehet enyhíteni. A diéta egészséges lehetne abból a szempontból, hogy a cukrok, finomított gabonák és édességek fogyasztását korlátozza, de emellett sajnos az olyan élelmiszerek is tiltólistára kerülnek, mint a gyümölcs, egyes zöldségek, hüvelyesek. A fogyás kétségkívül beindul, de olyan kellemetlen tünetek kísérhetik, mint a fáradtság, szédülés, alacsony vércukorszint, fejfájás, gyengeség. A diéta magas telített zsírtartalma megemelheti a koleszterin szintjét a szervezetben.

És a boldogsághormonnal mi lesz? El a kezekkel a csokinktól!

A sort valószínűleg még hosszasan lehetne folytatni, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy lássuk, mire képesek az emberek azért, hogy megfeleljenek a szépségideáloknak.

Természetesen léteznek nagyon kiegyensúlyozott, egészséges diéták, bár ezeket inkább életmódnak érdemes nevezni.

Ilyen például a mediterrán diéta, ami az orvostudomány mai álláspontja szerint a lehető legjobb a szervezet számára. Az étrend gazdagon tartalmaz gyümölcsöket, zöldségeket, gabonaféléket és halat. Emellett sovány húst, tojást és tejtermékeket is lehet fogyasztani, de mindent mértékkel. A tészta és a pékáruk durumlisztből készülnek.

Nem szabad elfelejteni, hogy az étrend önmagában nem elég, ha nem tudjuk mellé az életmódot is elsajátítani. Rengeteg stressz, kialvatlanság, rosszkedv mellett a mediterrán diéta sem fog tudni csodát tenni.

A szélsőséges diétákkal önmagunkat kínozzuk, és lássuk be, egyszerűen nem lehet jó a testnek az, ami a léleknek árt. Az ember jóléte nem kizárólag a kilók számán múlik.

Még véletlenül sem szeretnénk azt tanácsolni, hogy felejts el minden mértéket, és kanállal lapátold magadba a zsírt vagy a cukrot.

Fontos a normális, kiegyensúlyozott táplálkozás, de azt is figyelembe kell venni, hogy az evés örömforrás.

Gondold csak meg: kínoznál egy másik embert?

Éheztetnéd? És ha nem tennéd ezt mással, akkor miért tennéd pont magaddal?

Oszd meg a cikkünket, ha tetszett! Köszönjük!